Nanny Nancy és a Nullmágiás Haláljuhász
Ez a nap is úgy kezdődött, mint bármelyik másik; a vekker csörgött, mint az őrült, a macska meg nyüszített, miközben a jósnő oldalát böködte karmaival, jelezvén, hogy épp éhhalált készül halni a tegnap esti vacsora óta. A Nap fényesen ragyogott (vagy legalábbis próbált, egy szép nagy adag felhő mögött), és a csörgőóra eleme is úgy nézett ki, hogy perceken belül feladja a küszködést.
Nancy Lem egy kártyajós a nagyvárosban, vagy ha nem is nagyban, de mindenképpen mugli városban. Ugyan nem dicsekedett vele, de kivételesen pontos előrejelzései miatt szép számmal voltak törzsvendégei mind a muglik, mind pedig a varázslók köreiből. Nancy egy nagyon boldog, és szinte gondtalan életet tudhatott magáénak.
Két morgás között végül fel is ébredt, haragos pillantást vetve az órára, ami még mindig kipréselt magából néhány idegesítően ébresztő hangot. Bunny, a kissé félrenevezett macska boldogan szaladt a konyha felé, aztán vissza a gazdájához, hogy emlékeztesse őt a cicának járó reggelire. De mint ahogy minden reggel, most is csalódnia kellett; a jósnő inkább lustán nyújtózva bebotladozott a fürdőbe, valahova sokadik helyre rangsorolva a házikedvencek kívánságait teendőinek listáján.
A macskákról tudni kell, hogy híresek bosszúálló természetükről, bár szerencsés módon Bunny nem tartozott ezen átlag macskák közé. A szürke cirmos csak ült a konyha előtt, hosszas sötét pillantásokkal illetve a fürdő csukott ajtaját.
Ahogy már fentebb említettem, ez a szinte gondtalan életet a jósnőhöz tartozott, nem a macskához. És a szinte is csak szinte, például az a nagy halom levél (kb. 50 darab, vagy még több) ami egy órával később a fiatal nő lábainál landolt, egyértelműen nem tartozott a gondtalan napi események közé. Sokkal inkább a zavaró havi eseményekhez lehetett őket besorolni.
Senki nem tudja, mikor fajult idáig a dolog, de egyvalami biztos volt a környék összes varázslója és boszorkánya számára: a szerelem egy magas rangú, felsőbb osztálybeli mágus egyetlen lánya iránt teljes káoszt tud okozni a levelezésben, főleg ha a térség egyetlen postása nemcsak hogy őrülten szerelmes, de még kvibli is.
Nancy szerencsére mindig is pozitív gondolkodású volt, így még ha a számlák néha túlzottan megkésve is érkeztek, vagy nem tudott megjelenni a barátai partijain, ugyanezen okok miatt, esetleg nem tudta időben visszavinni a könyvtári könyveket, vagy arra kellett kérnie törzsvendégeit, hogy jelentkezzenek be egy hónappal a megjelenésük előtt, még így is csak örült neki, hogy a mai fiatalság ilyen közel tudott kerülni egymáshoz, mindenféle társadalmi rang ellenére.
~Főleg ha az alacsonyabb rangú eltitkolja azt az apróságot, hogy még kvibli is.~ - Gondolta kissé megvetően Bunny, és meg sem várva, hogy gazdája felébredjen merengéséből, macskaügyességgel termett ott ő is lábainál, megpróbálva felhívni magára a figyelmet. Talán meg kéne említenem: a terv elbukott.
A falióra kegyetlenül 8:30-at mutatott, Nancynek sietnie kellett. Csodával határos módon még idejében kapott egy számára nagyon fontos levelet. Nagybátyja küldte, megüzenve, hogy 10-re érkezik a gépe a Saint Mary reptérre.
Ben bácsi (vagy ahogy Amerikában hívta őt: Uncle Ben) kedvenc nagybácsija volt, mint ahogy ő is Ben bácsi kedvenc unokahúgának számított. Így aztán nem akarta elszalasztani a ritka alkalmat, hogy köszöntse, mivel a bácsi rossz egészségnek örvendett, nem is beszélve arról, hogy rettegett a mágiavilág minden látható nyomától és relikviájától. Félelmében még a kontinenst is elhagyta, bár ez valamiért nem gátolta meg unokahúga párévenkénti meglátogatásában.
De Nancynek először mindennapi munkahelyét kellett felkeresnie: a városközpont mellett álló jósboltját. Egy hosszú út a tömött villamoson, és némi gyaloglás, mi rá várt, és baljós sejtésein át, lassan átoson, hogy meghallja nem túl gondtalan mindennapi átkát.
A boltocska egy négyemeletes ház földszintjén terpeszkedett, egy kis – de tényleg csak egy kicsi – kertecskével, és a széles útra nyíló vaskerítéssel a bolt kapuja előtt.
Még ha nem is a bevásárlóközpontban voltak, azért nem is estek tőle olyan messze. Napközben sokan jártak erre, mint ahogy sokak pillantása akadt is meg a rendezett kis kertecskén, és az ajtó fölötti cégtáblán:
JÖVENDŐ-MONDÓ
Részletekért, kérjük, nézzen egy kicsit lejjebb!
Pillantásuk ilyenkor az ajtó melletti táblára esett, ami a következőket hirdette:
Kártyajóslások –
Tarot kártya
Angyal kártya
Synbolon kártya
.
.
.
(stb.)
Mindegyik mellett az ára is fel volt tűntetve, csak a sportszerűség kedvéért.
Legalábbis ez volt a helyzet 9 óra után. Előtte valószínűleg inkább az első emeletről áradó sűrű füst, vagy a szívszaggatóan hangos kaparászás és szaggatás hangjai vonzották a járókelők figyelmét, de az első és második emeletek nagy foltokban elszíneződése is sokakat megállított.
Még ha nem is történt semmi ilyesmi, egy figyelmeztető tábla akkor is lógott a „JÖVENDŐ-MONDÓ” felirat mellett:
„A füst és az állatok természetes jelenség, KÉRJÜK, NE HÍVJA SE A TŰZOLTÓKAT, SE A RENDŐRSÉGET!!! Köszönjük a türelmüket, és ígérjük, még a reggel folyamán megszűntetünk minden furcsa jelenséget!
Köszönettel, és sok-sok bocsánatkéréssel: a bolt tulajdonosa”
Ezen a reggelen ugyan se füst, se színfoltok nem mutatkoztak a bolt környékén, annál feltűnőbb volt viszont egy fülsértően éles és magas sivítás, ami a földszinti ajtó mögül tört elő már hosszú percek óta.
Háziállatról jut eszembe. Bunny is épp korgó gyomorral baktatott végig a jósbolthoz vezető legközelebbi főúton. Reggelije ugyan a szokásokhoz híven elmaradt, de egy cica sosem adhatja fel!
Nancy benyitott, hogy reggeli szokásához híven néhány kifogással jutalmazza segédje szorgosságát. Hogan, a fiatal segéd, varázslótanonc volt, és sokak szerint egyenesen egy zseni. Sajnos a tudománya csak az elméletekig ment el, gyakorlatban inkább sutának – őszintébb ismerősei szerint balféknek – lehetett mondani. Talán a kézügyesség hiánya, vagy a totális nemtörődömség lehetett az oka, ezt sajnos senki nem tudja biztosan.
Mikor Nancy belépett, egy pirosra festett szoba fogadta, középen egy nyers színű fenyőasztallal, körben pedig akkora kuplerájjal, mintha tornádó járt volna odabent. Bármerre nézett, nyitott, vagy egymásba hajtott könyvekkel, tányérokkal, terítőkkel és kendőkkel (amiknek eredetileg térelválasztó szerepet kellett volna betölteniük), szétszóródott kártyapaklikkal, és kisebb-nagyobb személyes tárgyakkal találkozott a szeme. A vendégeket váró szék zölden virított ki az egyik kupac alól (ezen éppen egy szendvics is trónolt egy tányér tetején), az asztal mögötti kisebb tölgy könyvespolc pedig feltehetően az asztal mögött lehetett eldőlve valamerre.
Nancy már nagyrészt hozzá volt szokva az ilyesféle látványokhoz, bár kissé még mindig szíven ütötte így látni az ő – eredetileg fele ekkora, homok színű – kis boltját, nem is beszélve az – eredetileg faragott lábú, sötét tölgyfa – asztaláról, és fonott székeiről, amik ugye szintén nem zöldek voltak alap állapotukban. Mint ahogy egy csigalépcsőnek is kellett volna lennie a szoba végénél, ami felvezetett volna Hogan jelenlegi szobájába, de ennek most híre se látszott.
Hogan a fülét vakargatva hajolt az asztalra állított lábos fölé, valami ismeretlen dallamot fütyörészve bele a süvítésbe. Kellett neki kis idő, mire észrevette Nancyt, de amint ez megtörtént, fülig vörösödve járatta körbe tekintetét éjszakai művén, mintha most látná először. Jól tudta, hogy a jósnő épp magát nyugtatja, hogy a fejmosást már higgadt és szigorú fejjel oszthassa ki, így aztán a segédnek nem maradt más választása, mint egy meggyőző vigyor kíséretében jobb benyomást kelteni a mostaninál.
- Áááá, Nancy, már itt is vagy? Nem is tudtam, hogy ma ilyen korán
- Nincs korán, Hog – vágott közbe éles hangon, és némileg ingerülten a nő – és nem hallgattatnád már el ezt a zajt?
- Ja, aha, a zaj… mondd csak, van nekünk sípunk?
Nancy egyelőre nem tudta mire vélni a kérdést, de ez mindenesetre kizökkentette előző morcosabb állapotából.
- Nem hiszem. Mire kéne az neked?
- Sípolnék az edénynek.
- Egy fúvószenekart ne rendeljek mögéd?
- Nem, kösz, az már sok lenne. – legyintett szórakozottan a fiú.
Nancy kezdte úgy érezni, hogy ez a beszélgetés nem tart sehova, így inkább megpróbálkozott elölről kezdeni. Ami már csak azért sem volt egyszerű, mert a süvítés miatt ordítaniuk kellett, ha még hallani is akarták egymást.
- Leállítanád? – mutogatott a lábas felé, majd fülét befogva jelezte, hogy zavarja a hang.
Hogan válaszul felkapott egy marék könyvet, egyenként a lábos szájára helyezve jelezte, hogy hiába próbálná bármivel lefedni, a sípolás hangereje ettől még nem fog csökkenni.
Nancynek hirtelen az a kellemetlen érzése támadt, hogy az iménti beszélgetés ellenére Hog még mindig nem teljesen hülye, csak valamiért egy síp kell neki az amúgy ártalmatlan konyhai eszköz leállításához.
Belepillantva valami lila bugyborékolt benne, amit csak azért talált furcsának némiképp, mert a lábos közvetlenül az asztalon állt, márpedig Hog biztos nem tenne forró lábost az asztalra. Ezt az egyet sikerült jól belenevelnie a fiúba, még ha minden másban kudarcot is vallott.
- Furulya nem jó? Két utcával arrébb a pékségben kérdezd meg Andrét, hogy nem adná-e kölcsön a lánya a furulyáját!
- Háát, nemtom… - ingatta a fejét a segéd.
- Van egy trombitás ismerősöm is, de hozzá buszozni kell.
- Nem, a furulya jobb lenne.
- Hát akkor? Mire vársz?
- Nem tudok furulyázni.
Nancy kezdte megint érezni azt a furcsa érzetet, miszerint Hog nem egészen normális.
- Akkor kérd meg a lányt, hogy jöjjön ő is. Ha te kéred, úgyis eljön.
Mi tagadás, Hogan amilyen fura szerzet tudott néha lenni, annyira vonzotta a lányokat is. Szőke, vállig érő haja volt, kék szemei, és ha megerőltette magát, még a lányokkal is tudott bánni. Bár valószínűleg inkább karcsú ám magas termete, mintsem a személyisége vonzhatta őket.
- Nem jó, a készítőnek kell a dallamot fújnia.
- Akkor vedd rá, hogy tanítsa meg elfújni. Egy furulya nem olyan bonyolult.
- Már csak az kéne – háborgott a fiú – az a lány már múltkor is randit várt tőlem, eszem ágában sincs szívességet kérni tőle!
- Mi a bajod vele? Kedves teremtés. – Hog olyan gúnyosat horkantott, amilyet csak minden második nap szokott elsütni.
- És öntelt is! Nem lepődnék meg rajta, ha egész nap a tükör előtt állna, és a haját igazgatná!
A következő negyed óra hasonlóan semmitmondó vitával telhetett volna, ha a jósnő át nem rángatja saját kezűleg a pék leányát a furulyájával együtt – aki Nancynek nem volt annyira segítőkész, mint Hoggal lett volna – és rá nem veszi Hogot egy-két jól irányzott fenyegetéssel, hogy zenélni tanuljon a hangzavar közepén. Legalább nem hallatszódtak a kezdeti félresikerült fújásai.
Fél óra múlva már Hogan egész hallgathatóan nyúzta a furulyát – bár szerencsére még mindig nem lehetett belőle túl sokat hallani -, a pék lánya pedig még a bolt környékét is elhagyta (eleinte még reménykedett, hogy lesz valami érdekesebb kimenetele is Hogan tanításának, de aztán a dobhártyája jobb belátásra bírta). Mire Hog dallama elérte a rendeltetését, és elhallgattatta a főzőedényt, a szomszédoknak már fel se tűnt a füldugón keresztül, hogy hiányzik egy hang az életükből.
A csend egy másik következményeként a helyiség visszaalakult eredeti formájára: egy félszobányi méretű, homokszínű boltocska, gyenge fényű hangulatvilágítással, tölgyfaasztallal és ugyanolyan színű, vaskos lábú, fonott háttámlás székekkel – egy a jósnő oldalán, egy pedig a vendégén – a jós oldali szék mögött pedig megjelent a csigalépcső, majd egy fal zárta le a szobát. Sajnos a rendetlenségen mindez mit sem segített.
Nancy eddigre már messze járt; neki a reptérre kellett időben kiérnie, márpedig átlagos varázsképességek nélkül kénytelen volt a mugli közlekedési eszközökre támaszkodnia.
Nancy sosem bánta, hogy még egy egyszerű hoppanálást se tud rendesen végrehajtani, vagy ha bánta is, vigasztalta az a tudat, hogy cserébe élesebb és pontosabb jósképessége volt, mint bármelyik átlag varázslónak. Úgy mellesleg az is segítette túltenni magát a hiányosságain, hogy a családjában nagy arányban fordultak elő kviblik is, és rossz varázsképességű jósok is. Talán pontosabb lenne úgy mondani, hogy viszonylag ritkák voltak a normális varázslók ebben a családban, így aztán nem volt nehéz hozzászoknia sem, hogy ő is egy közülük.
Bunny már messziről látta, ahogy az inas néha kiszalad a kis kertes részre, ügyetlen mozdulatokkal rázogat valami rongyokat, majd visszafut, hogy szitkozódva áteshessen könyvkupacain, amiket pakolás címen tologatott egyik sarokból a másikba. Ez nem jelentett semmi jót, ha kupac van, ott a macska nem kerül középpontba. De még a konyhába sem. Bunny, a szürke cirmos mindenesetre elszántan nekiiramodott, besurrant Hog lába alatt a csukódó ajtón, és segítőkészen meg is állt két lépéssel arrébb, szintén valahol láb alatt. Majd szinte rögtön futott is tovább, tekintve hogy ismerte már Hogot elég jól, és tudta hogy a srác még egy szemeteskukát se venne észre a talpai alatt, nem hogy egy macskát.
Két kupaccal arrébb rámosolygott a szerencse, egy tányéron egyensúlyozó szendvics formájában. A szaga ugyan furcsa volt, de ez talán csak a ketchupnak köszönhető, ami a vajat helyettesítette Hog étrendjében. Vagy a mustárnak, ami meg a húsfélék helyett szolgált. Vagy esetleg a kettő keveréke, valami sárgás sűrű folyadék kíséretében, amit Bunny sajtkrémnek tippelt, de ezt valószínűleg csak Hog tudta volna megmondani, még ha ő sem volt benne teljesen biztos.
Nancy pontos utasításokat adott a boltot illetően: Hognak ki kellett takarítania, és kirakni a „ZÁRVA” táblát, tekintve hogy a jósnő mára szabad programot tervezett nagybátyjával, aki viszont nem tűrt meg a saját környezetében szinte semmilyen varázstárgyat. Még a jóskártyákat sem, akármennyire is mugli készítésű volt jó pár pakli belőlük.
Így hát Hogan engedelmeskedett, és előkereste a telefonját. A legközelebb lakó varázsló barátját hívta. Nem is igazán barát volt, inkább csak egy ismerős, akinek Hogan már többször is megírta házidolgozatát, cserébe Hogan is rávehette némi pakoló- és házimunkára.
Ketten, közös erővel hamar kész is lettek: barátja pakoló varázslatok egész sorát lődözte, Hogan kívánsága szerint rendezve a helyiséget, miközben maga Hog egy széken hintázott, és lábát az asztalon nyugtatva dudorászott valami régi ír dallamot. Időnként még olyan ősi ír szavak is elhangzottak benne, mint a „whisky” vagy a „hejhó”.
Miután újra egyedül maradt, Hogan már akasztotta is volna ki a zárva táblát, mikor egy félénk hang szólalt meg a háta mögött.
- Umm, elnézést…
Hogan egy széles mosollyal fordult hátra, és nem is kellett nagyot csalódnia: egy tényleg félénk, ám a segéd ízlésének megfelelő lány állt a kerítésen kívül.
- Csak azt szeretném kérdezni, hogy most is lehet-e jóslást kérni, vagy be kell jelentkezni? – tudakolta a lány némi látványos bátorsággyűjtés után.
Hogan sajnos nem volt képzett kártyajós, kevésbé nyári időkben még iskolába járt, és főleg az alkímia érdekelte. Persze tanult ő a kártyavetésről is, és többek közt „A kártyavetés elmélete” című házidolgozatáért is kapott már „Az Elméleti Mágiához Való Hozzájárulásért Iskolai Díj”-at, na meg Nancyt is számtalanszor látta már munka közben, ez azonban még korántsem jelentette azt, hogy Hog jóslatainak bármi köze kellett volna hogy legyen a valósághoz. Viszont nagyon jól tudta, mik egy kártyajós erkölcsi alapelvei, és szinte tisztán hallotta Nancy hangját is a fülében: „Amíg nem érted a kártyák üzenetét, nem lehetsz mások hasznára a jóslataiddal!”
Így aztán, Hog mosolya még szélesebbre húzódott, és elővette vonzóbbik személyiségét.
- Hát persze, hogy lehet! Kerülj beljebb, nyitva vagyunk.
A lány kissé zavart pillantást vetett a „ZÁRVA” tábla felé, amit csak most vett észre a segéd kezében. Hog igyekezett némi nevetgéléssel magyarázni a dolgot.
- Áhh, a fene, már megint rossz táblát hoztam ki! A félárút kellett volna, de ezek olyan egyformák…
Alighogy behajította a zöld hátterű, fekete betűs táblát, már szedte is elő a másikat; egy fehér hátterű, piros betűset, és kiakasztotta a hirdetőtábla mellé:
„MA MINDEN FÉLÁRON!”
A vendég beoldalgott, és helyet foglalat az ajtóhoz közelebbik széken. Hog kirakta a macskát az ablakon, és beült a másik oldalra, majd lázasan keresgélni kezdett a könyvespolcon tárolt kártyapaklik közt.
Bunny pedig sértődötten, ám jóllakottan hazafelé indult, és még esetleg az útba eső kisállat-kereskedés halait tervezte be megállónak. De csak nézni. Nancy kártyái messzire ellátnak.
- Milyen témában jöttél hozzánk? – kérdezte Hog
- Szerelmi tanácsadást szeretnék kérni.
A segéd szinte leszidta magát, hiszen már tudhatta volna: a fiatal lányok, akik ide jönnek valamilyen formában mind foglaltak.
- Oké, akkor ez a pakli lesz. – Véletlenszerűen előkapott egy dobozt, felnyitotta, és angyalkártyákkal találta szemben magát. – Nem, inkább mégis a másik…
Keresgélt egy ideig, mire megtalált egy adag Tarot kártyát, és az asztalra szórva kevergetni kezdte. Kliensén látszódott némi megdöbbenés a mozdulat láttán, de szerencsére Hog azonnal lereagálta egy általa kitalált válasszal.
- Ez egy bevett keverési módszer, és sokan esküsznek rá, hogy így pontosabb jóslatokat lehet elérni. Látod, keverésnél a kártyalapok szabadon foroghatnak, ennek nagy jelentősége van a kirakásnál, mert minden kártya mást jelent, ha fejjel fölfele, vagy lefele áll.
Hog ugyan csak azért keverte az asztalon a lapokat, mert ha kézben tenné, valószínűleg folyamatosan leejtené a pakli nagy részét, de ezt nem annyira akarta tudatni vendégével.
- Kezdjük egy ... hmm, van valami kérdésed is?
A lány bólintott, és láthatóan elszánta magát, hogy még a zavarba ejtő részleteket is elmeséli.
- Két hete megismerkedtem egy fiúval, és azt mondta, tetszem neki, de azóta is csak egyszer hívott fel, megkérdezni, hogy vagyok. Azt szeretném tudni, hogy lesz-e ebből a kapcsolatból valami?
Hog nagy bölcsnek tűnően és állát simogatva eltöprengett, hogy minek kell neki ilyenekkel foglalkoznia, majd az került sorra, hogy minek megy egyáltalán valaki ennyi indokkal kártyajóshoz?
- Oké, akkor kezdjük egy vakfolttal.
Hog találomra kihúzott 4 lapot, és a többi félresöprése után négyszög alakba rakta ki maga elé az asztalra, hátlappal felfelé. A bal alsót felfordította, és alaposan szemügyre vette. A botok királynője állt rajta, fejjel fölfelé.
- Ez a te problémád, legalábbis amit annak látsz. – Hog jól tudta azon kártyajóslásbeli szabályokat, miszerint „ne kérdőjelezd meg a kártyák üzenetét”, „ne torzítsd őket saját belátásod szerint” és „csak jó tanácsokat adj a kliensnek, ne konkrétan a hibáit”, így hát az önbizalom jelképéből is megpróbált valami értelmeset kihozni.
- Azt üzeni, bíznod kéne önmagadban. Lássuk a következőt…
A lány kissé megszeppent a magyarázat teljes hiányától, de egyelőre elfogadta, amit hallott, és kíváncsian nézte a következő lap, a jobb felső felszínre kerülését. Egy fejjel lefelé fordított remete volt.
- Ez a lap a másik fél által látott problémát jelöli. Úgy látom, a srác szerint is túl óvatos vagy. – Hog olyan egykedvűen kezdett beszélni, mintha csak egy filmet nézne. – Ő is olyan visszahúzódó típusnak tűnik, mint te, nemigaz?
A lány kissé határozatlanul, de bólintott. Jöhetett a bal felső kártya: ez egy Érmék 6-ost rejtett, fejjel lefele.
- Hóó. – mosolyodott el ismét a fiú – ez itt a mindenki által látott probléma, te is, és a környezeted is látja. Talán még tisztában is vagytok vele. Ez a lap itt azt mondja, azért te is fukar vagy.
A lány látványosan elvörösödött, és próbálta a „jós” tudomására hozni, hogy ezt nem érti.
- Talán arra céloz, hogy te sem vagy bőkezű biztatással a fiú felé.
Vendége motyogott valami olyasmit, hogy lányok nem kezdeményezhetnek, de Hog tovább ütötte a vasat.
- A félős típus fiúban is és lányban is egyformán félős, ha nem szólsz hozzá, ugyanúgy elbizonytalanodik, mint ahogy te is teszed éppen, ugyanilyen okokkal. Na de lássuk a végét!
Egy felfelé fordított Szerencsekerék került elő, és Hog próbálta elnyomni diadalmas arckifejezését.
- A Szerencsekerék, ha fejjel fölfelé áll, jó szerencsét jelent. Ha elfogadsz egy tanácsot a fiúval kapcsolatban, csak gondolj mindig arra, te hogy reagálnál az ő helyében, és akkor jó szerencséd lesz! – még egy bátorító vigyort is eleresztett, mintha ettől bárkit bátrabbá tehetne. – Érdekel még valami?
A lány a fejét rázta, és egy halvány mosoly jelezte az arcán, hogy sokat jelentett számára a jóslat. Még ha Hog tudta is, hogy kártyavetés téren totális kudarcai egyikét sikerült most is produkálnia. A szabad értelmezésről már nem is beszélve.
-Á, nem kell annyi, ma inkább negyed áron dolgozok. – közölte zavartan, mikor a lány épp fizetni akart. Mindkettejük ijedtségére egy gyerekhang harsant fel hirtelen az ajtónál.
- Anyu, anyu, a bácsi ma negyed áron jósol, jósolhat nekem? Kééérleeeek! Kéérlleeek!
Az első vendég kicsit elszégyellte magát, amiért az előbb összerezzent, Hog viszont a kislány által kiabált reklám miatt vélte teljesen helyénvalónak ijedtségét. A kislánynak ugyan nem sikerült meggyőznie anyukáját a jóslás fontosságáról, annál inkább felkeltette viszont a járókelők figyelmét, köztük egy szúrós tekintetű, éjfekete hajú lányét is, aki kinézetre kb. egyidős lehetett Hoggal. Nem is tétovázott sokat, amint a bolt kiürült, az éjfekete lány olyan hirtelen termett bent, hogy a segédnek még a „ZÁRVA” táblát se sikerült elővennie.
- Nyitva vagy, ugye?
- Hát, őőő
- Szeretném, ha jósolnál nekem.
Hog kifejezetten nem kedvelte a rámenős lányokat, de már úgyis kezdett belejönni a tanácsosztogatásba, és amúgy is, volt erre is szabály a jósoknál: „Ne hagyd, hogy a személyes érzelmeid, vagy előítéleteid befolyásolják a jóslataidat!”. Hog gondolatai közt már fel is harsantak a kárörvendő kacajok.
- Milyen témában szeretnél érdeklődni? – kérdezte egy angyali mosoly keretében.
A lány leült, és nemes egyszerűséggel feltette a kérdését:
- Elhívnál vacsorázni?
Hog összesöpörte az előző jóslásból visszamaradt kártyalapokat, és hosszasan kevergetve komoly koncentrációba kezdett.
- Azt hiszem, ez egy egylapos igen-nem jóslás lesz. Nézzük csak…
A találomra kirakott kártya egy fejjel lefelé álló bot 2-es volt.
- Sajnálom, ez egy nem.
- Hmm, én azt hittem, ez a túlzott állásfoglalást jelenti, mivel fejjel lefelé áll, és arra int, hogy egyelőre maradjunk semlegesek – tűnődött előrehajolva a lány. – biztos, hogy kártyajós vagy? – tette hozzá ugratva.
Hog vigyorba rántotta a száját, és húzott még egy kártyát. Majd inkább visszarakta, és egy másikkal próbálkozott. Kilesett a széle fölött, hogy vendége figyeli-e, majd mikor az gunyoros megjegyzést tett a döntésképtelenségére, éles tekintetet meresztett rá, és közben lopva egy újabb kártyára cserélte az eddigit.
- Látod, Halál. – mutatta felé. – A véglegesség és az elengedés kártyája. – szónokolt teljesen komoly hangon.
- És?
Hog, belátván, hogy mit sem ér kártyákkal, gyerekes hangnemre váltott.
- Engedj el, lééégyszííí!
Nancy közben sikeresen kiért a repülőtérre, nagybátyját is megtalálta, és reggelijüket is sikeresen megrendelték egy tökéletesen mugli cukrászda teraszán. Ben bácsi folyamatosan morgott, mióta csak megérkezett, kifogásolta a kényelmet, és a várakozási időket, kijött az ételallergiája, és egyébként is otthonról kimozdulás-undora volt. Eleinte még a cukorbetegségére is panaszkodott, de ez a tünet hirtelen eltűnt, mikor meglátott egy szimpatikus cukrászdát, még annál is szimpatikusabb oroszkrém tortával.
Az idő szép volt, Ben bácsinak kezdett jó kedve lenni, Bunny pedig heves szívdobogással próbált kiosonni ugyanezen cukrászda hátsó ablakán. De hát mit tehet a macska, aki ugyanazt találja szimpatikusnak, mint egyes gazdái.
Hog már túl volt haláltusáján a fekete lánnyal, aki egész könnyen feladta a vacsora ötletét, így hát bezárta a bolt ajtaját – ahogy Nancy meghagyta – és sűrű morgolódások közepette kezdett bele újabb találmánya: a „diszkó bili” kikotyvasztásába. Az alapötlet szerint ez a reggeli lábos továbbfejlesztett változata lenne: adagolható helykinézettel és porlasztott kották hozzáadásával behelyezhető zenével. Bár a zenéhez továbbra sem igazán értett, de kottákat azért szívesen égetett bármilyen ürügy kapcsán.
Újra lekerültek könyvei és keverőedénye az emeletről, és egy széles védőszemüveg felvételével jelezte, hogy készen áll minden kalandra.
Nagyjából ebédidő környékén egy öltönyös, 30 körüli férfi próbált bejutni a jóshoz. Meglepődve kellett azonban tapasztalnia, hogy az ajtó zárva van. Egy tizenéves, kétcopfos lány sietett segítségére; a semmiből bukkant elő, és minden köszönő formula nélkül elébe vágott, és megnyomta a csengőt.
Hog szintén meglepődve tapasztalta, hogy hallja a csengőt, főleg mivel már vagy egy órája folyamatosan dalokat harsogott bele a bödönébe. Most kivételesen nem járt vele visító hang, de Hog saját hangja sem volt sokkal szebb annál.
Mikor szórakozottan ajtót nyitott, mindkét vendége kissé furcsán méregette, mintha talán be akartak volna jönni, de hirtelen elgondolkodnának döntésük helyességén. Hog kérdőn ingatta fejét, majd egy hirtelen ötletből fakadóan levette óriási, színes festékkel telefröcskölt védőszemüvegét. Ennek következtében már csorgott is szemébe a csípős festék, de egy segéd nem törődhetett ilyen apróságokkal munka közben.
A tini lányt meggyőzhették a kék szemek, mert megkérdezte, lehet-e jósoltatni, az öltönyös fickó azonban a szintén színes festékkel teli esőkabátot és a bentről áradó festékszagot vehette inkább figyelembe, mert elnézést kért, és távozott. Hog nem is bánta, bár elsőre meg kellett néznie kívülről a bejáratot, hogy értse, mi is történik. Elfelejtette lecserélni a táblákat.
- Te mindig ilyen szórakozott vagy? – kérdezte a lány, miközben Hog heves szellőztetés közepette próbált ösvényt rugdosni könyvei közt. Ezeken eddig műanyag zsákok fogták fel az üstből áradó festéket, de most hogy a 3. kudarccal végződő kísérlet is abbamaradt, egyelőre minden és mindenki megmenekült a tarkaságtól.
- Félreérted a helyzetet – vette elő nyájasabbik modorát a segéd – kutatások igazolják, hogy a színek élénkítik a lelki világot, és ezt a tulajdonságukat használtam éppen ki. A jóslás alapvető feltétele az egészséges lelki állapot, és …
- A könyvekre értettem – mutatott körbe mosolyogva a lány.
- Ja, hogy az. Hát, tudod hogy van ez, nagy kutatások, nagy kuplerájok… Milyen témában szeretnél jósoltatni?
- Általánosan nem lehet?
Hog keresett egy dobozt – már megjegyezte, hova rakta múltkor a Tarot kártyákat – és kivette belőle a Nagy Arkánumot.
- Mit szólnál egy egyszerű Kereszthez?
- Az mi?
Hog sejtelmes mosollyal kevergetni kezdte a lapokat. Most jó kedve volt, ezért kézben próbálkozott meg a mutatvánnyal. Megkeverte háromszor a kártyákat – csak mert a hármas a szerencseszáma – majd egymásba pörgette őket, és mikor már épp kiestek volna a kezei közül, úgy tett, mintha direkt dobta volna az asztalra, hogy ott is keverjen rajtuk egyet.
Tett egy lapot bal oldalra, majd jobbra, aztán egyet a kettő közé fentre, egyet pedig lentre. Majd ugyanebben a sorrendben forgatni kezdte:
- A múltban volt egy rossz döntésed – lopva a lány arcára pillantott, hátha meglát valamit a reakcióiból. De nem sok mindent lehetett látni, elgondolkodva nézte a felfordított lapot, ami a bolond kártyája volt, fejjel lefelé.
- Vagy talán túl sokat haboztál valamivel. Mindenesetre ez egy olyan helyzetet jelöl, ahol elég információd volt, mégsem abba vágtál bele, amibe kellett volna. A buktatót a határozatlanság, vagy valamilyenfajta figyelem hiánya jelenti.
A lány most a fejjel lefelé álló Uralkodónőt szemlélte, majd a tekintete elkalandozott az asztal mentén valamerre a segéd háta mögé, és megállapodott a teret lezáró függönyökön.
- Azok mögött mi van?
- Egy lépcső és a lakosztályom – felelte nyersen Hog. Valamiért az a furcsa érzete támadt, mintha a „buktató a figyelem hiánya” jóslata egész közel járna az igazsághoz. Szinte már kezdett kíváncsi lenni, mi lesz a következő kártya.
- A feladatod most az lenne, hogy megtaláld a helyed a világban. – olvasta fel, amit szerinte a fejjel lefelé álló „A világ” kártya jelentett. A lány egy pillanatra vissza is nézet, még mintha el is gondolkodott volna a hallottakon.
- Ha ez előzőt sikerül megtenned…
-„H-O-G” – olvasta fel a lány, valahonnan az oldalsó ártábla felől – „-segéd”. Ez lennél te? – vágott közbe a nyughatatlan vendég
- Igen – felelte kissé feszengve a fiú, talán mert nem volt rá büszke, hogy segédként jósolgat és ráadásul véletlenszerűen, vagy talán mert nem egészen bírta értelmezni az utolsó lapként kikerülő fejjel lefelé álló „Ítéletet”. A lány csak egy enyhe fintorral jutalmazta.
- Mért hívod magad disznónak? Ez valami jópofizás?
Hogannek ráfagyott a szelíd mosoly az arcára, és vissza tért inkább zavarát leplező széles vigyorához.
- hehee…he… tudod, ez igazából a Nidhogg névből ered, aki egy nagy fekete sárkány az északi mitológiában. Az Yggdrasil gyökerei közt lakik, és olvashatsz róla Snorri Sturluson Próza Eddájában.
Bár kétség kívül volt egy Nidhogg nevű sárkány a germán mitológiában, de annyi köze sem volt Hogan „Hog” becenevéhez, mint egy macskának a vasárnapi ebédhez.
És ha már a macskát említjük…
Bunny sikeresen meglógott a cukrászda ablakán keresztül, és mire Nancy megkapta reggelijükről a számlát – beleértve Bunny két szelet krémesét és egy pohár tejét is – már elégedetten nyalogatva száját ügetett a hazafelé vezető úton.
- Valami baj van, Nancy? – kérdezte Ben bácsi, unokahúga hirtelen arckifejezés-változásainak hatására.
- Á, dehogy – legyintett a nő, és némi mosoly közepette fogadta meg magában, hogy este hosszas elbeszélgetést kell tartania macskájával.
Az Yggdrasil, Nidhogg és Snorri Sturluson nevek elérték a kívánt hatást; ugyan a lánynak fogalma se volt róla, mik ezek, vagy honnan kéne neki ismernie, de mint tudjuk, az ember egy hiú lény, aki nem szereti beismerni, ha valamit nem tud, így hát a lány is boldogan elhitte, hogy a jósinas egy cool sárkányról kapta a nevét.
- Szóval, mit kell tennem? – tért vissza valahova egy lépéssel ezelőttre, mint ahol már tartaniuk kellett volna.
- Találd meg a helyed a világban – ismételte Hog (aki amúgy tényleg a disznóról kapta becenevét, bár inkább Nancy által, mintsem saját akaratából. Ez olyan bosszúféle volt, amiért Hog folyamatosan Nanny Nancy-nek csúfolta a jósnőt a háta mögött.)
- Ah. – reagált a vendég. – És ez? –bökött a végítélet lapjára.
- Á, azzal ne is törődj, csak a szokásos happy end, ha minden életfeladatodat elvégezted – legyintett Hog, remélve, hogy ezzel meg is ússza az értelmezési feladatot. Szerencsére a lányon nem látszott, hogy ellenkezni akarna, így aztán ezt is letudott feladatnak vette.
Nancy délutáni sétáját végezte Ben bácsival a közeli parkban. Egy ideje nem hagyta nyugodni egy rossz érzet, de a bácsi előtt nem mert kártyát húzni. Így amikor Ben bácsi kávézóba kívánt beülni, a jósnő ki is használta a ritka alkalmat, hogy elszökjön a mellékhelyiség felé, zsebébe rejtve kedvenc Tarot paklijával.
Nem tudta, pontosan mi aggasztja, ezért csak a szokásos kérdéseket tette fel:
- Hog megcsinálta, amit kértem tőle?
Megkeverte a paklit, és húzott egy kártyát: a fejjel lefelé fordított Remete. Egyértelmű volt, hogy a válasz nagybetűs NEM.
- A macskával minden rendben?
Megint kevert és húzott, most „A világ” jött ki rendes állásban.
- Gondolom a süti után már semmi gondja semmire. A bolti kártyák rendben vannak?
Határozott nem volt a válasz. Nancyt mindig rosszul érintette, ha szeretett kártyáival bármi becstelenség történik, ezért most is olyan lépésre szánta el magát, amit máskor ritkán tesz: pakliját középre lerakva kis kört írt le köré ujjával, és halkan mormogva beindított egy védő varázslatot. Nem volt nagy varázslat, csak a kártyákat hivatott megvédeni a rossz használat ellen.
A jósnő elégedetten sóhajtott, és visszatért kávézóbeli asztalához.
Hog már meg se lepődött, mikor újra csöngettek. Pedig biztos volt benne, hogy már lecserélte a táblákat. Kíváncsian kinézett, és egy ismerős szőke fej nézett vissza rá.
- Szia Hogan! – köszönt egy vékony hang, meglepően kedvesen csengve.
- Á, milyen meglepetés! – kiáltott színlelt örömmel Hog – Kárörvendő körút? – mosolygott kedvesen.
- Büntetőmunka ellenőrzés. – mosolygott vissza a pöttöm lány.
Hogan és Lyz jobban ismerték egymást, mint azt valaha is akarták volna: az iskolában mindkettejük zseni hírnévnek örvendett, ám míg Hogan a fura szerzetek zsenialitásának hírét élvezte, addig Lyz a tökéletes boszorkánynak számított. Elméletben és gyakorlatban egyaránt kitűnő volt, és Hoggal ellentétben nem esett nehezére egyben tartania saját lakhelyét. Arról már nem is beszélve, hogy míg Hogan szétszórt volt és szeleburdi, éles nyelvű és sokszor tiszteletlen, Lyz mindig összeszedett és pontos munkát végzett, mint ahogy a fegyelem is fontos része volt lényének.
Talán ezek a kis különbségek tették, hogy nem kedvelték egymást. Vagy talán hogy minden tiltakozásuk ellenére sokan és sokszor testvéreknek hitték őket. Mindketten remélték, hogy csak szőke hajuk miatt.
- A professzor megkért, nézzelek meg, és tudjam meg a jósnőtől, ha valami baj lenne veled. – csevegett továbbra is angyali mosollyal az arcán. – Jósolsz nekem?
- Nem lehet, tudod, hogy kezdők nem osztogathatnak felelőtlenül tanácsokat. – szabadkozott teljes felelősségtudata ismeretében Hog.
- Ó, és gondolom ezt be is tartod rendesen.
- Hát persze! Csak nem gondolod, hogy kockáztatnám mások lelki nyugalmát? – hitetlenkedett.
- Hát persze hogy nem! Egy kismadár viszont félárú jóslásról csivitelt valamerre ezen a környéken, de sehol nem látom a nevelődet. Vajon hány jósda lehet még a környéken? – tette fel a vidám kérdést Lyz
- Vajon hány…
- Egy jóslat? – unszolta Hogot a lány
- Előre szólok, csak saját felelősségre! – kelletlenül előkotorta az eddig is használt Tarot csomagot, és a lehető legminimálisabb keverés után kipakolt egy Kereszt formációt. Az első lapot felfordítva rögtön egy Ördög kártya nézett velük szembe.
- Azt hiszem, ez egyértelmű. Te világ életedben egy angyalbőrbe bújt ördög voltál.
Lyz rosszallóan megköszörülte a torkát, de Hog nem méltatta figyelemre. Megakadt a szeme viszont a következő kártyalapon: az Ördög kártyáján.
- Hmm, asszem az ördögi valód lesz egyszer még a veszted.
- Nem hibás ez a kártyacsomag? – tette fel az egyértelmű kérdést Lyz, messziről figyelve a szembetűnően egyforma lapokat. De Hog csak a fejét rázta.
- Nem, szerintem elég pontos. – bólogatott szinte csak magának a segéd.
A következő lap – mily meglepetés – szintén egy Ördög kártya volt.
- Fogyóznod kéne, már gravitációsan is vonzod az ördögöt – jött az értelmezés.
Lyz, mint aki már végzett is, felállt, és indulni készült.
- Nem is érdekel a vége? Képzeld, bármit csinálsz, akkor is egy ördög maradsz! - Vigyorgott Hog, annak az örömteli pillanatnak a mámorában, amikoris sikerült élete első igaznak tűnő jóslatát kivetnie.
A lány még vetett hátra egy megvető pillantást, közben morgott is valami olyasmit, hogy meg kell keresnie a jósnőt, majd eltűnt az ajtó mögötti utca forgatagában.
Nincs is jobb, mint egy kellemes nap után békés nyugalomba hazaérni. Nancynek valami ilyesmi érzése lehetett, mikor betoppant jósboltjába, és minden várakozása ellenére tisztaságot és rendet talált. A tölgyfa asztalra tányérok kerültek, egy salátástál, és a már megszokott kotyvasztó üst társaságában. Ez utóbbit ugyan Nancy bizalmatlanul méregette, főleg mikor kiderült, hogy ezúttal vacsora főtt benne.
Hogon az a furcsafajta nyájasság látszott, mint aki határozottan el akar érni valamit hirtelen kedvességével. A jósnő azt is sejtette, hogy ennek némi köze lehet délutáni találkozásához egy fiatal szőke boszorkánnyal.
- Arra gondoltam, még meg se köszöntem az eddigi munkádat, és hogy foglalkoztál velem, így hát arra jutottam, hogy jobban ki kéne jönnünk egymással. Mondd csak, nem kérsz valamit inni?
A kártyajós továbbra is csak állt, és egy halvány mosoly jelent meg a szája sarkán. Lassan leült, és leadta a rendelését.
- Egy pohár narancslevet kérek, ha van.
- Hát, az a helyzet, hogy olyan éppen nincs, de akad tej és energiaital. – közölte bíztatóan Hog.
- Köszönöm, akkor egy pohár vizet kérnék.
Nancy kiélvezte a hirtelen jött készségességet, és hagyta, hogy a fiú megkínálja salátával is, de az edény tartalmát, ami állítólag tojásleves volt, inkább visszautasította. Nem csak azért, mert ismeretei szerint a tojáslevesnek nem kéne sötétbarnának lennie, hanem mert tartott tőle, hogy ha Hog kísérleteiből visszamarad valami a levesében, annak erősen egészségkárosító hatásai is lehetnek.
A segéden mindenesetre nem látszott, hogy ez zavarná, jóízűen falta a szinte átlátszatlan barna levest.
- Felkeresett ma egy iskolatársad. – kezdte Nancy, miközben poharát forgatta a kezében. Éppen elmélyülten tanulmányozta az üvegpohár mintázatát, de azért volt ideje felpillantania segédjére, hogy lássa, milyen hatást ér el.
Hogon pedig nem látszott semmi, olyan ártatlan képpel vacsorázott, mintha nem is értené, hogy jött ez ide.
- Arra kért, jellemezzem az eddigi munkád és a viselkedésed. Mivel ma nem volt rá időm, megbeszéltünk egy későbbi találkozót.
Hog olyan hirtelen kapta fel riadt tekintetét, hogy Nancy először azt hitte, tényleg a levessel van valami.
- Csirkét kérsz?
- Nem hiszem, hogy étellel le tudnál venni a lábamról. – közölte szigorúan a nő - Jövendőmondó vagyok, nem tisztem elmásítani a valóságot.
- Még akkor sem, ha a valóság relatív, dimenziófüggő, és minden egyén a saját nézőpontjából látja, tehát nem is lehet egységes? – tudakolta teljesen ártatlan képpel a segéd.
Pár másodperces néma egymásra nézésbe merültek. Nancy a fiú megnevelésének lehetőségeit, Hog pedig egy jó reputáció esélyeit latolgatta. Kettejük szellemi tusáját már csak Bunny múlhatta fölül, aki minden idegszálát megfeszítve koncentrált a közeledő alvás minden egyes percének kiélvezésére. A jósnő még nem ért haza, így Bunny nyugodtan elterülhetett a számára tiltott fotelben, még ha Nancy féltett újságjait kicsit arrébb is kellett pakolnia az ügy érdekében.
És hogy ki volt a nekromanta a történetben? Erre csak egy elégedett vigyor és egy pár bajusz tudna válaszolni.
"
Olcsy
Lina
Lola
Dol
Nelly
Laila
